Tükörkapu – Tűz

fire_leadA tűz. A tűznek minden kell. Oda kell érte adni mindent.

Amíg nincs saját tűz, addig kicsike az élet, és behúzott fékkel jár minden.

Téged is a tűz miatt akartalak. Te a tűz vagy, a föld nehéz, szögletes, ölelő tüze, én meg a lebegés, az égből lehajtott fej, ketten betölthetünk mindent. Ami az ég és a föld között van, az mind a miénk lehet. De amíg nem gyújtom meg a saját tüzemet, nem ér el tiéd.
Nem a tudás kell, nem az ügyesség, nem a gyújtós, nem az aprófa, nem a szén, hanem a jelenlét és az odaadás.

Vízkeresztkor, igen éppen akkor, amikor a házakat megszentelik, hogy megvédjék őket, és bennük jóra idomítsák a tüzet és a vizet, akkor égett le a házam 15 éve a Duna-parton. Azt gondoltam, nekem nem való a tűz, és el kell küldenem magamtól. De a tűz utánam jött, hiába futottam előle. A sparhelt tüze, a kályha tüze, az udvaron az elégetett arankák és a füvek tüze. (Ki tudta azt, hogy a zöld gyep többet árt a földnek, mint akármilyen vetemény?)
A tűz megint itt van, azt akarja, hogy beszéljek hozzá, hogy az övé legyek, hogy félretegyek mindent, és bámuljam, és meghalljam, amit mond nekem. Azt mondja, hogy sokat pazaroltam magamat, árnyakat sokasítottam, és amikor igazán kellett valami, akkor mindig mástól loptam vagy koldultam tüzet. Most itt van, és az enyém akar lenni, de nem a semmiért.

Azt akarja, hogy odaadjam neki az időmet, hogy eldobjak a kezemből mindent, és csak rá figyeljek. Át akar járni, azt akarja, hogy az ő oszlopaira kapaszkodva hajtson ki újra az életem.

 

Ezüstujj

Vissza a bloghoz

Véleményét szívesen várjuk!