Tükörkapu – Rend2

fireMire hazaértem, szétmászott a kályhacső. Fekete füst terjengett a szobában. A fotelben aludt a kutya. Hetek óta éreztem, hogy valami rossz szándék ólálkodik körülötte.

Mintha egy hang azt mondaná bennem, túl sok volt már a jóból. Túl jó ez a kutya. Túlságosan szeret. Túlságosan szép. Legyen valami más. Történjen valami. Minthogyha magamtól kellett volna megvédenem a kutyát. Mindig kértem rá védelmet, ha megszólalt bennem ez a hang, és attól megnyugodtam. Odaugrottam a fotelhoz, nem is értette, miért nem hagyom aludni, ha most nem megyünk sétálni. Kiabáltam, és ide-oda forgattam, hogy biztos legyek abban, nincs baja, nem mérgezte meg a füst.
Összedugtam a cső két szárnyát, össze is kalapáltam fakalapáccsal egy kicsit. Aztán csak raktam a tüzet, és ámulva gondoltam arra, hogy te már rég sebezhetetlen vagy mindabban, amiben én még sebezhető. Hol van akkor a te sebezhetőséged?
Havas tájat láttam, és ott egy alakot, aki éppen hátat fordít, és távolodik. Nem szeret? Nem fogad el? Nem kellek az életébe? Sehova se? Egyáltalán nem számítok? Nem tudom, hogy ki ez, nem tudom, hogy miért megszólíthatatlan. Napok óta a nyomában vagyok, egész életemben a nyomában voltam. Prémgalléros télikabátban megy előttem a hóban.
Bármi, ami hidegnek és üresnek látszik, az csak zárva van. Nincs olyan forma, ami mögött nem lapulnak kincsek és nincsenek érzelmek. Ezt mondogatom magamban. De nem tudom őt utolérni. A tekintetem is folyton lecsúszik róla. Elvesztem a szürkületben. De válasz azért van. A tűz. A tűzre vigyázni kell. A tűznél nincsen sebezhetőbb. De a tűz megéget. A te tüzed is. De nem olthatom el. Mert azzal megöllek. Ezt a tüzet láttam a tó fenekén.

Ezüstujj

Vissza a bloghoz

Véleményét szívesen várjuk!