Tükörkapu Apa-Fiú 6

tuk_leadAz Atyai férfi mind a kétszer úgy lépett ki a világból, hogy előtte megelégelte a saját visszaéléseit, megbánta, hogy nem adta oda magát senkinek, semminek, és végül úgy halt meg, mint a Fiú: a szenvedését mindenkiért felajánlotta.

Voltak, akik megtudták ezt: vele álmodtak, mások víziókban találkoztak vele. És mindenki kapott valamilyen csodás ajándékot, akár tudta, akár nem, hogy honnan van. Mindenki azt kapta, ami a legjobban kellett neki.

De ez a titkok közül való.
A Fiú fölcseperedett, ideje eljött, és amikor újra befogadta mások fájdalmát, és föl akarta áldozni magát, hogy abból építsen, megvetés és hiteltelenség lett a része. És ő sem hitt már magában. Eljött az ideje, hogy megváltozzon, és ő legyen az új Atyai. Én láttam, hogy ő az, csak azt nem tudtam, hogy ő nem tudja még magáról. Nem akartam meghallani, ahogy szelíden kér, hogy adjam át neki, amit az Atyáról tudok, hiszen én vagyok egyedül, aki őrzi az Atyai arcát, én vagyok az, aki megtisztította, mozgékonnyá tette, és aki tudja azt is, hogy most már meg kell válnia tőle.
Az is a titkok közül való, hogy a Fiúnak egy női minőség adja át az Atyai férfi tudását.
Megláttam mindent egyben, és áradni kezdett belőlem, ami éppen túlcsordult már belül. Végtelen boldogság ez, amikor ez köt össze egy másik emberrel.
De igazából azért mentem el hozzá, hogy segítsen, hogy valaki az én fájdalmamat is befogadja, az én szégyenemet is befedje.

És ez lett. Ez volt soron. Sokat tudok, sok mindent odaadhatok másoknak örökbe úgy, hogy lemondok róla, és többé az, aki voltam már nem leszek

De nem tudom a saját titkomat, nem tudom, hogy ki vagyok, és senkit sem ismerek, aki emlékezne rám, és előhozna a felejtésből. Körülállom magamat, ahogy éjszakánként a csillagok, a testvéreim, hátha úgy nem fáj annyira.

 

Ezüstujj

Vissza a bloghoz

Véleményét szívesen várjuk!