Tükörkapu – Apa-Fiú 4

vtAz az iszonyú az Atyai férfiban, ahogy magához köt. Ő az igazság egyedüli birtokosa, és ezért vele kell, hogy maradjak, és szolgálnom kell, különben belehullok a semmibe őszerinte.

Az Atyai férfi mellett megáll az élet, a nő meddő, a tárgyak pusztulnak, elapad, megdermed minden áradás, nincs bőség, nincs pénz, nincs megrendelés, nincs ihlet, nincsenek érzelmek, nincs fészek, ahol költeni tudna a nő, ahol kitárulkozna, elapad a vágy, eldugul a két alsó csakra. Konyhameleg sincsen. Még a tűzhelyek is tönkremennek, a kályhák, a kazánok. A tűz bánatosan kóborol, vagy dühödten támad, mert nem fogadja be a ház ura. Akinek őriznie kellene.
De vannak tüzek, titkos zord helyeken, északi szigeteken, világítótornyok tövében, barlangokban, kopár sziklák között, amelyek mellett őrzik a közös tudást, a közös igazságot olyan korokban, amelyekben titkolózni kell. Van olyan igazság, ami nem is való mindenkinek, jobb elrejteni, de ha már senki sem őrzi, ki kell árasztani, hogy legyenek újabb őrizők. És olyan igazság is van, ami mindenkinek való, de mégis bújtatni, őrizni kell, várni vele jobb időkre. És csak kódoltan csöpögtetni belőle, míg a kapuk feltárulnak. Erre is fel lehet tenni egy életet.
Az Atyai kor végére sok lett az önjelölt őriző, aki tiszteletet, szolgálatot, áldozatot követelt ezért, és nem átallott sokat elvenni magának, de nem adta át az őrzött igazságokat. Megvetette azokat, akiknek át kellett volna adnia, lusta és pökhendi lett. Gyerekes, élősködő. Még olyan is van, aki nem is tudja a titkokat, vagy már elfelejtette, elrontotta az életével a látását, de azért beáll középre, és fogadja a hódolatot.

Nem is tisztelik már az Atyait, mert nem emlékeznek arra, hogy mit adott, amikor a fénykorában volt.
Én szétszórni jöttem, amin az Atyai férfi csak ül, és oda nem adja.

És fölhozni, ha már nem emlékszik rá, és odakínálni mindenkinek.
Ha hozzáérintem az anyaghoz, ha belemerítem, megtudjuk, mit ér az a sűrítmény, amit valaki egykor igazságnak címkézett fel.
Hát így. Most leromboltam az Atyait, a régit, és elmegyek innen, mással megyek, és mindenhol ott leszek. De majd ha már mind eltűntek a romok, és senki sem emlékszik rá, milyen volt, és sarjadnak mindenfelé az erdők, és mindenki azt kérdezi, jaj, merre nőjünk tovább, én fogom visszaszülni az Atyait, és lesz nagy örvendezés, mert kelleni fog, mint egy falat kenyér.

 

Ezüstujj

Vissza a bloghoz

Véleményét szívesen várjuk!