Szerelmem, Neil Perry

perry Nos, miért is ne engedhetném meg magamnak a luxust, hogy tinilány módjára beleszeressek egy (fotóin legalábbis) hihetetlenül dögös, viszont (az én felnőtt nő koromban már szerencsére) elérhetetlen pasiba? Abba, aki ráadásul frenetikus kajákat „tett az asztalomra” hónapokon át, nem utasította vissza leplezetlen közeledésemet, és ha akarta, ha nem, velem töltötte a napjait – és gyakran az éjszakáit is….

Én vagyok ugyanis a szerencsés, aki magyarra fordíthatta Neil Perry, az ausztrál sztárséf kívül-belül mesés könyvét, aminek hosszas lamentálás után, a T.Bálint Kiadó hozzáértő vezérkarával nagy egyetértésben a Jól enni, jól lenni címet adtam.

jol-enni_kiteritett-borito_v4Amikor először kezembe vettem az eredeti, keménytáblás (ez a szilárd borító szaknyelvi elnevezése nyomász-körökben), csodás papírra nyomott alkotást, már éreztem, hogy végem van. Egyszerűen meghalok a csicsa nélkül is gyönyörű könyvekért, amit nemcsak olvasni jó, hanem simogatni, dédelgetni, kézbe venni, szagolgatni is. Akkor azonban még nem tudtam, hogy a beltartalom is felébreszti bennem az alvó oroszlánt. Pontosan azt éreztem ugyanis, ahogy olvasni, majd fordítani kezdtem, amit intellektuális vonzalmak esetén érez egy becsületes kékharisnya: nem érdekel, hogy néz ki, imádom, ahogy beszél, és amit mond, ráadásul itt még a körítéssel sem volt baj, ahogy elnézegettem a markáns, határozott, derűs de kemény egyéniséget sejtető Perry fotóit…

Hát még a könyvben sorakozó étel- és hangulatfényképek láttán! Nincs mit szépíteni: elolvadtam tőlük! Évtizedek óta foglalkozom gasztronómiával, de nem kezdtem „gasztro-önmegvalósító” blogírásba, bőven elegendő számomra a főzés intim öröme, és az írás-szerkesztés mindenféle gasztrotémákban – és a nevemet is láttam már annyiszor kinyomtatva, hogy ne ennek szaporítása (vö. becsvágy és ön-PR) hajtson előre a parttalanul hömpölygő gasztrodivat-kifutón. Istenien érzem én magam a „színfalak mögött” – öltöztetőként is :-)

Mindezt azért írom le, hogy érthetőbb legyek: az utóbbi két évtized követhetetlen szakácsköny-áradatában nem sok olyat találtam, amitől dobtam volna egy hátast, hatalmas gyűjteményem szaporítását is rég abbahagytam: ami a meglévő, könyvtárnyi cuccomból hiányzik, az már hátralévő életemből is fog…

perry2Nem ásom bele magam a csúcsgasztróba a kelleténél jobban, nem szeretnék a hámozott zöldborsó-szemek, a molekuláris gasztronómia és a szakemberekre tartozó kulisszatitkok megmondó nőpápája lenni – egyszerűen csak hálás (és önhibámon kívül szakmabeli) közönsége és alkotója finom ételeknek. Itthon és étteremben egyaránt. Neil Perry könyvétől viszont szakmailag és háziasszonyilag is elaléltam.

Letisztult, magától értetődő, „fejben főzve” (értsd: fordítás közben) is ízekben tobzódó ételei olthatatlan szerelemre gyújtottak a háromgyermekes családapa Perry iránt.

Édesanyám, (aki 86 esztendejéből legkevesebb tizet-tizenötöt bátran letagadhatna, minden elképzelhető újdonságra nyitott, hiszen 8 évesen, amikor az apácák az elemiben megkérdezték, mi leszel, ha nagy leszel, Évike? – azt felelte: „nagy fehér hajón szakácsnő…”) a könyv szakmai lektora valami hasonlót érezhetett, mert naponta kezdte megfőzni, majd lefotózva, e-mailben (igen, jól tetszenek hallani!!!) küldözgetni nekem a Perry-receptek alapján elkészített kajákat. Amit olvasott, lektorált, azt nem hagyta annyiban: „lefőzte”. Hát mit mondjak? A legtöbbtől magamon kívül voltam a gyönyörűségtől! Amelyiktől nem, attól azért nem, mert György király halfilét például nem talált Anyu a hűtőben, így hülyén halok meg, amíg a Lehel piacon nem lelünk hozzá alapanyagot :-)  (a cikk a recept után folytatódik, érdemes elolvasni)

cukkini1cukkini2

Valahogy sose vonzott különösebben Ausztrália, de Perry könyvének fordítása közben vadul vágyakozni kezdtem. Na, nem feltétlenül szerelmem szülőhazája, Ausztrália után, hanem az oda vezető repülőút után: a Quantas, a legnagyobb ausztrál légitársaság ugyanis szintén Perry főtanácsadó séf úr receptjei alapján készültételekkel kényezteti utasait… Ezekből is számos szerepel a kötetben, mert az én „titkos arám”, Neil otthon is nekiáll összeütni ilyeneket!

perry3Minden étel, ami a könyvben helyet kapott, hallatlanul egyszerűnek tűnt, és a kipróbálások során kiderült: nem csak látszat, valóban nem ördöngösség, ha betartjuk, amit a bevezetőben a lelkünkre madzagol a szerző: mindig frisset, mindig minőségit használj, és ne főzd szét, mert tönkre megy.

Nem szoktam hinni az ilyen „jajdeegyszerű” megoldásokban, de Perry meggyőzött. Megettem (és megetettem mindenkivel, aki a közelembe jött a megfelelő pillanatban) mindent, amit elkészítettem, azt is, amit Anyu magának készített, és aztán irány az ágy…

Persze nem rögtön, előtte még „beszélgettem” kicsit Perry Mesterrel, kinyitottam egy üveg finom bort (azt mondja, kaja bor nélkül számára elképzelhetetlen, hát követtem ebben is az útmutatását, pedig abszolút nem az én műfajom az alkohol…), kortyoltam evés közben és után egy-egy kis pohárnyit, és közben faggattam mindenféle, izgalmas konyhai tudnivalókról. Ő pedig készségesen válaszolt mindenre. Magammal vittem az ágyba, mert még ott sem untam :-)  Aztán másnap kezdődött minden elölről. Sajnáltam, amikor vége lett, de ennél hitelesebben még senkivel sem állapodtam meg, hogy „barátok maradunk” :-)

Jól enni és jól lenni – Neil Perry ezt az érzést ajándékozta nekem, pedig azt hittem, pontosan tudom, milyen az.

Aki azt hiszi, ő is tudja, járjon utána, biztos úgy van-e… Randizzon az ausztrál macsóval, töltsön vele minél több időt asztalnál, és akár ágyban is.

Lieberman Klári

kacsa1 kacsa2

Véleményét szívesen várjuk!