Spenótos “levelibéka” tekercs és a böjt

sp1A farsang lezárásával megkezdődik a Nagypéntekig tartó böjt. A lemondással járó hetek központjában tulajdonképpen az önfegyelem áll, mert a keresztény egyház szerint a böjti időszak a megemlékezés és tisztelgés Jézus kínszenvedése előtt. Nagypénteken, valamint a böjt időszakára eső valamennyi pénteken a hívők tartózkodnak a húsfogyasztástól. Sokan a teljes időszak alatt mellőzik a húst és a húskészítményeket. Nagy segítség, hogy a tavasz közeledtével egyre nagyobb a választék a friss zöldségekből, amelyek lehetővé teszik, hogy a hús és esetleg további, csábító, de kevésbé egészséges ételek (édességek) helyett is finomakat ehessünk. Az ételfogyasztási szokások megváltoztatásával viszont biztosak lehetünk abban, hogy a testünk nemcsak megtisztul, de meg is újul, feltöltődik energiával, ami azt jelenti, hogy a böjt máris pozitív hatással lesz ránk.

sv3Német böjti kedvencek

Már Tacitus is felfigyelt rá, hogy “az erős, egészséges, barbár germánok sok gyümölcsöt fogyasztanak, nemcsak frissen, de aszalva, főzve, sütve, húsok mellé körítésképpen”. A nagy történetíró Germania című, több, mint 2000 éves “útikönyve” még ma is annyira aktuális, hogy akár napjaink német szokásai és jelenségei között is eligazít (pl. hogy a párolt alma, meg az almabor ma is olyan fontos szerepet játszik a németeknél, mint a franciáknál a vörös bor stb.)

Ő említette meg többek között, hogy a németek sok halételt is ettek (napjainkban jól illik hozzájuk a Starkbier, a 6,5 %-os alkoholtartalmú sör). Anno domini a hagyományos angolnából készült fogások mellett a tengeri halakat is kiválóan tudták elkészíteni. Napjainkban finom párolt zöldségfélékkel körítik ezeket az ősi halrecepteket, hogy a hal természetes ízhatásait jól érvényre juttassák. A minap találtam rá egy sváb böjti kedvencre a Spenótos leveli béka tekercsre. A mulatságos nevű étel nemcsak vidám színfolt lesz a böjti asztalon, de ráadásul a zöldség is meg a hal is benne van.

Hozzávalók:

200 gr fogassüllő filé, 200 gr hegyi lazac filé, 100 gr bébi spenót, 3 tojás, 3-4 ek liszt, 6-8 ek tej, só, bors, citromlé, bors,

100 gr főtt cékla, 12 db mini céklagolyócska, 1 dl céklalé, 1 ek borecet, 1 kk cukor

A halszószhoz: 1 hal vagy csirkeleves kocka, édeskömény, tejszín, 1 ek kukorica keményítő, 1/2 kk citromlé

Elkészítése:

Egy 23×33 cm-es püspökkenyérformát vékonyan kenjünk be olajjal, béleljük ki egy sütőpapírral, majd egyenletesen szórjuk be kukoricakeményítővel vagy polentával. Melegítsük elő a sütőt 200 °C-ra (gázsütőnél 6-os fokozat). A felengedett spenótból nyomkodjuk ki a felesleges vizet, majd vágjuk apróra. Egy vastag falú lábasban olvasszuk meg a vajat, keverjük bele a lisztet, és pirítsuk néhány másodpercig. Vegyük le a tűzhelyről, keverjük hozzá  fokozatosan a tejet, majd rakjuk vissza, és alacsony hőfokon, állandó keverés közben sűrítsük be. Vegyük le a tűzhelyről, keverjük bele a spenótot, a tojássárgáját meg a szerecsendiót. Sózzuk, borsozzuk. Egy nagy tálban verjünk kemény habot a tojásfehérjéből. Forgassuk bele a spenótos keverékbe, egyszerre mindig csak a harmadrészét. Kanalazzuk bele a formába és a tetejét simítsuk el. Süssük 12-15 percig, addig, amíg kissé megnő, és érintésre szilárdnak tűnik a teteje. Ekkor vegyük ki a sütőből, takarjuk le a konyharuhával. Hagyjuk 5 percig hűlni. Közben készítsük el a tölteléket. A füstölt pisztrángot, vagy vajban sült fogassülőt vágjuk kis darabokra és keverjük össze a citromlével.

Közben vágjunk ki a céklákból kis céklagolyócskákat, majd vajban pároljuk meg őket, öntsük rá a céklalevet, ízesítsük egy csipet sóval, a cukorral, meg a borecettel. Amikor kész tegyük félre, de majd tálalás előtt újra melegítsük fel.

Készítsük el a halszószt, öntsük egy lábosba a 2 dl vizet, meg az 1 dl tejszínt, dobjuk bele a leveskockát és adjunk hozzá 1 kiskanál édesköménymagot. Főzzük kb. 5-10 percig. Ekkor sürítsük be 1 evőkanál kukorica keményítővel.

Borítsuk ki a spenótos alapot egy konyharuhára, és óvatosan húzzuk le róla a papírt. Kenjük rá, rendezzük el rajta a pisztrángdarabokat. Az egyik rövidebbik oldalánál kezdve göngyöljük fel a spenótos alapot, majd a kész tekercset tegyük át egy lapos tálra. (Ha korábban készítjük el, frissentartó fóliával letakarva 1 órára a hűtőszekrénybe tesszük), öntsük rá a halszószt. Egy szép friss bébi spenótlevéllel és a cékla golyócskákkal körítve tálaljuk a leveli béka tekercset!

sv2Cigányhal

A Bódeni tó a halászok paradicsoma, ahol a compó, magyarul a cigányhal a legkedveltebb zsákmányok közé tartozik, mert nagyon ízletesen lehet elkészíteni.

Íme a recept: A megmosott, megtisztított és besózott halat az ovális formájú halsütőbe tesszük, amelyben előzőleg egy kevés vajat olvasztottunk. A hal mellé tegyünk hagymát, kaprot, babért, kakukkfüvet, öntsünk rá egy kis húslevest és fehér bort, majd közepes lángon pároljuk meg. Amikor jól átfőtt, óvatosan vegyük ki a halat az edényből, húzzuk le a bőrét és tegyük egy meleg tálra. Az edényben maradt léhez adjunk egy ek lisztből és 3-4 dkg vajból jól összedolgozott vajas lisztet, 5 percig főzzük, majd az egészet paszírozzuk át, adjunk hozzá még egy kis vajat, köményt, néhány csepp citromlevet, s ezzel a mártással öntsük le a halat.

Véleményét szívesen várjuk!