Semmi pánik!

arv_lead– Így szól a Galaxis Útikalauz Stoposoknak jelszava. A könyvből sok izgalmasságokon keresztül azt a valóban hasznos tanácsot is megtudhatjuk, hogy bármely katasztrófahelyzetben a legfontosabb: a lazaság. Most némi saját élmény és egy kis gyermekpszichológia következik; árvízvédelmi jótanácsok gyermekeseknek.

A múlt hét elején már rebesgették, hogy minden eddiginél magasabb árhullám közelít felénk. Hittük is, meg nem is. Én kikérdeztem a helyi öregeket, majd belemélyedtem a vízügyi prognózisok elemzésébe. Háát… A helyzet válságosnak ígérkezett.  A Dunakanyarban, a Duna parton lakom, nap mint nap látom, ahogy épülget a védelmünkre szánt fal, immáron fél éve. A munkások kimért, energiatakarékos mozdulataiban sem érződött még semmi sietség egy héttel ezelőtt. Parázósabb szomszédaim már csomagoltak, amikor ők még laza mozdulattal odahagyták a foghíjas gátfalat a munkaidő leteltével, kedd délután is. Szerdán már a fal aljáig ért a víz, és az önkéntesekkel együtt zsákoltam én is – hamar munka ritkán jó, most jó volt. Az elmúlt napokban a KonyhaTV gárdája itt legénykedett a gáton, élen (jó főnökként) Gáborunkkal, aki a megszokott munkatempójában pörgött mindvégig, amíg helyzet volt, alig állt meg. Én már pár óra fizikai munka után rogyadozó lábakkal tekertem az oviba, de azért másnap újra hadrendbe álltam. Közben reggel – délben – este figyeltem a hydroinfo híreit, és az utcánk végében a vízszintet. A prognosztika szerint úgy 10 cm-rel jók leszünk, nem kell kajakkal oviba vinni a lányomat – állapítottam meg, és így is lett.

arviz_A mi életünkben csupán annyi változást hozott a falut elöntő ár, hogy nem az elárasztott bicikliúton, hanem az autók elől lezárt főúton közlekedtem vele. Illetve, hogy pár napig nem pszichés-, hanem fizikai terhelésnek voltam kitéve. Jólesett. Az árvíz a legjobb test-, és csapatépítés. Hihetetlen dinamizmussal és páratlan önszerveződő aktivitással védték az önkéntesek a gátakat. Pár nap után mindenki ismert mindenkit, aki kitett magáért és nem volt rest fáradozni másokért. Jókedvűen és töretlen lendülettel pár nap alatt felépült a gát.

De lehetett volna ez másképp is. Ha tájékozatlanul, a meglepetés erejével ér valakit egy katasztrófa-helyzet, az első reakció általában a sokk. Nem tudja feldolgozni a váratlan és megoldhatatlanak látszó helyzetet, debilizálódik a túl erős szorongás hatására a sokkos állapotban lévő ember. Ilyenkor teljes tehetetlenségben általában csak álldogál tétlenül. A sokkból oldódva pánikba eshet: irracionális kapkodó menekülésbe vagy csak azért is (pl. az elárasztott ház tetőterében meghúzódva) maradásba menekülve. Az ilyen emberekhez úgy kell közelíteni, mint a kisgyerekekhez: határozottan, nyugodtan és gondoskodó iránymutatással.
Katasztrófahelyzetben a gyerekek reakcióit nagyban a szüleiké határozza meg. Kutatásokkal bizonyították, hogy érzelmi biztonságban még azok a gyerek sem szenvednek károsodást, akik óvóhelyeken kell, hogy átvészeljék a bajt. /Gyönyörűen bemutatja ezt az Élet Szép (La vita et bella) –cím film is./ Nálunk a kisebb-nagyobb gyerekek még kifejezetten élvezték is az árvízi helyzetet: a nagyok együtt zsákoltak a felnőttekkel, bizonyítván rátermettségüket. A suli is elmaradt. A kicsik ugyanúgy oviban voltak, és örültek az extra méretű pocsolyáknak és homokozóknak. Számukra az árvíz egy izgalmas, szép emlék marad. Sok munkánk van ebben. 


Rekvényi Kata

Véleményét szívesen várjuk!