Retro hamburger

gyerekjatek_3

Retro hamburger recept

Készítette admin Közzétéve: március 20, 2014

  • Mennyiség: 10 főre
  • Főzés: 40 perc

A legtöbb gyerek életében egyszer eljön az az időszak, mikor a hamburger aktuális kedvenccé válik. Hogy ezeket ne mindig a gyorséttermekből szerezzük be, leírjuk, hogyan készíthetjük el otthon.

Hozzávalók

Elkészítés

  1. 1. Az újhagymát megtisztítjuk, de a zöldjéből is rajtahagyjuk kb. a felét. Ezután nagyon apróra vágjuk, ahogyan a meghámozott fokhagymát is. Az olajat egy serpenyőben kissé megforrósítjuk, a hagymát kevergetve megfuttatjuk rajta. Félrehúzva hűlni hagyjuk.


  2. 2. A zsemléket hideg vízbe áztatjuk, kifacsarjuk, a húshoz adjuk. A tojásokat beleütjük, megsózzuk, a pirospaprikával, a borssal és a majoránnával fűszerezzük, a pirított hagymát belekeverjük. Nedves kézzel 10 nagyobb húspogácsát formálunk belőle, zsemlemorzsában megforgatjuk.


  3. 3. Egy nagyobb serpenyőben jó ujjnyi olajat forrósítunk, és a húspogácsákat - lehet két részletben is - közepesen erős tűz fölött kb. 10 perc alatt pirosasra sütjük benne. Konyhai papírtörlőre szedve lecsöpögtetjük.


  4. 4. A zsemléket lapjában kettévágjuk, egy megforósított serpenyőben a vágott felüket kissé megpirítjuk. Alsó felükre lecsöpögtetett csalamádét halmozunk. Erre kerül a fasírt, amire ketchupot és mustárt nyomunk. A zsemle tetejét rárakjuk, és már falhatjuk is!

    Egy darab: 499 kcal


    gyerekj_hambi

Véleményét szívesen várjuk!