Molnár-csemege a Pincében!

fNem arról van szó, hogy valamiféle molnár-termék (például teljes kiőrlésű lisztféleség) rejtekére leltünk a pincében, hanem arról, hogy a Pinceszínház parádés szereposztásban, Valló Péter rendezésében szinte ismeretlen Molnár Ferenc-darabot mutatott be a napokban, a címe: JÓZSI.

A Mezei Néző blog gazdája a premier előtt így kommentálta az eseményt: „Van egy 1928-as Franklin kiadás belőle, ami a Központi könyvtárban elérhető lenne, de valaki éppen kivette, lehet, hogy éppen az alkotók. Gyabronka József lesz a főszereplő, Valló Péter rendezi. Nyilván érdekel, főleg így, hogy a Súgó megpillantásáig azt hittem, hogy tisztában vagyok Molnár életművével. Ezek szerint nem egészen.” (mezeinezo.blog.hu)
A szereplők ismert, kiváló művészek – Gyabronka József, Hirtling István, Marton Róbert, Pálfi Kata, Zsurzs Kati – személyük mindezidáig garanciát jelentett a magyar színházi életben arra, hogy a produkció érdemes a figyelemre, és most sincs ez másként.
A Józsi – korai mű, voltaképpen jelenetek egymásutánja – csemege a Molnár-rajongóknak, az akkori polgárság sznobizmusát kifigurázó vígjátékok kedvelőinek.
szJózsi, a jól szituált nagypolgári család elkényeztetett gyermeke az élet különböző szituációiban hisztériás viselkedésével, rosszindulatával, gátlástalan kíváncsiságával és szókimondásával rendre zavarba hozza képmutató, vagyis felnőtt módra „helyesen” viselkedő szüleit. Pedig az anya ösztönösen türelmes és önfeláldozó, az apa pedig szigorú családfenntartó – sugallja a korabeli Magyar Úriasszonyok Lapja az idilli család képét azokban az írásokban, melyek összekötik Molnár jeleneteit. S hogy mit tehetnek a szülők, ha az idill mégis felbomlana hisztis gyermeküknek köszönhetően? Erre is hasznos ötletekkel szolgálhat a korabeli nevelési tanácsadó füzetek “A hisztis gyermek”-ről szóló száma.
A játszótéri miliőben játszódó jelenetek alatt természetesen felsejlik egy gazdasági válsággal sújtott, világháború felé tartó társadalom rajza.

Mikor látható: május 5. (vasárnap) 19:00; 2013. május 10. (péntek) 19:00; 2013. május 26. (vasárnap) 19:00
Hol: Pinceszínház, 1093 – Budapest, Török Pál utca 3. (www.pinceszinhaz.hu)

Véleményét szívesen várjuk!