Michelin vacsora termálfürdőben

szilv_leadSzent Szilveszter napján, délután 4 óra körül érkeztünk meg Morsbronn-les Bains-be, a Vogézek és a Rajna völgye között meghúzódó kis francia faluba.

Morsbronn-t a közeli Plombiéres-les Bains-nel együtt a rómaiak fedezték fel még az ókorban, századokkal később a reuma kezelésére kiválóan alkalmas gyógyfürdői miatt rengeteg hírességnek lett a kedvenc tartózkodási helye, – mint Voltaire-nek, Guise hercegének és Lotharingia hercegének, Beaumarchais (vígjátékírónak), Bonaparte Napóleonnak, Hector Berlioznak, –  de Plombiéres-re akkor figyelt fel igazán a világ, amikor 1858. július 12-én III. Napóleon és Camillo Benso, Cavour grófja, a Szárd–Piemonti Királyság első külügyminisztere, egy titkos találkozó kapcsán a Herceg Pavilonban egy csapásra átrendezte Európa térképét.

Cavour, a francia császárral kötött katonai megállapodása alapján, (mely a Plombiére-i egyezmény néven vonult be a történelembe) ugyanis 1859-ben kirobbantotta a piemonti–francia–osztrák háborút, amelynek kimenetele végre megtörte a Habsburg Birodalom észak-itáliai hatalmát, és 1860-ra létrejött az egységes Olaszország. A találkozó során azonban nemcsak Olaszország járt jól, de egy fagylaltszenzációval is gazdagabb lett a világ. Kitalálója III. Napóleon párizsi cukrásza monsieur Philippe volt, aki mandulatejből főzött fagylaltját, kandírozott gyümölcs granitával, egy “plombière”-be, azaz fagylalt formába töltve tálalt fel. Az anekdota szerint a cukrász eredetileg egy sűrű vaníliakrémet akart készíteni, cukor, tej, tojás stb. hozzáadásával, de nem tudni mi okból katasztrofálisra sikeredett. Ideje viszont már nem volt, hogy újat készítsen, így gyorsan a helyi cseresznyelikőrrel, a Kirsch-sel próbálta feljavítani, de így sem ízlett neki a krém, ezért úgy döntött, hogy lefagyasztja és kandírozott gyümölcsökkel sörbetként adja asztalra. A végeredmény a Plombiéres nevű sikerfagyi.

szilvNos, engem nem Napóleon, hanem a Michelin guide-ban szereplő Sense de Essence hotel vonzott ide. Japán zenre hangoló szobáival, kertjeivel, a fitness és masszázs lehetőségek kihasználásával így utólag megállapítva a neve nem véletlenül szerepel a 4 csillagos hotelek között. A tulaj, Pierre Weller a csendes kis falunál jobb helyet nem is választhatott volna (Morsbronn mindössze 20 kmre volt Strassbourgtól) a spa paradicsom és a hotel+vendéglő számára. Mivel korai érkezésünk miatt az esti vacsoráig még rengeteg időnk volt, ezért a hotellel szembeni panoráma pékségben kezdtük meg gasztro hétvégénket, ahol a perecek és csoki-fatörzsek, madeleine-k, macaronok, Baba au Rum (tojás, tej, vaj, rum) költemények és természetesen a Plombières fagylaltok, meg a strassbourgi mini kuglófhegyek látványával nem győztünk betelni (a finom Côtes de Toul nevű borról nem beszélve, na de nem fokozom tovább a feszültséget).

Később a helyi ételek között is mindketten megtaláltuk a magunknak valót, a férjem a hentesboltban a Sûrkrût (németül Sauerkraut) a savanyú káposztát, füstölt sonkával. Később a strassbourgi kolbászok mögötti borrészlegen értem utol, ahol egy készséges eladó társaságában éppen elzászi borkörútról – a La Route des Vins d’Alsace (ami szőlőültetvények között vezet, három kilométerenként egy-egy kis település található, ahol a vendéget minden szőlősgazda szívesen lát egy kis borkóstolóra) beszélgettek. A jó kis rizlingekről meg az édes muskotályokról, ezenkívül a helyi különlegességről, a Crémant nevű italról, ami a habzóbor és a pezsgő közötti átmenet.
A falusi körséta után pontosan 7-kor léptünk be az étterembe, ahol a menü kapcsán nem voltak kétségeink afelől, hogy az elzász-lotharingiai konyha által népszerűsített minimum 3-féle quiche lorraine-ban lesz részünk (lorraine németül lotharingiai), intermezzóként pedig mondjuk egy Potée lorraine-ban (pörkölt és füstölt hús keveréke, kolbásszal, káposztával és répával meg burgonyával) a férjem az Andouille-ban reménykedett (pacallal töltött kolbász) egy nagy pohár sörrel, tudván, hogy ez a vidék Franciaország legfontosabb sörgyártó régiója. Én pedig desszertként valami mirabelles vagy túrós-rebarbarás sütit fotózgattam – egyelőre csak gondolatban. Mínusz 10 fokban ugye kell a kalória!

A meglepetés vacsora

A hotel vendéglőjébe lépve a recepciós hölgy a szintén japános stílusú szürke-fehér és fekete dekójú asztalunkhoz kísért minket. Épphogy leültünk már meg is jelent az italszakértő, aki 12-féle helyi bor nevét sorolta fel egy szuszra, majd látva tanácstalan arckifejezésünket, gyors elemzést tartott mindegyik fajta előnyeiről. A férjem végül egy vörös bor mellett döntött (Pinot Noir). A pincér távozása után egyszer csak kicsapódott a konyhai lengőajtó és megjelent a 39 éves Pierre Weller, a hotel és egyben vendéglő tulajdonosa és főszakácsa. Miután kedvesen üdvözölt, elmondta, hogy már 15 éve vezeti a hotelt családi vállalkozásban, szüleivel és feleségével együtt (az utóbbi volt a recepciós). Mivel csúcsidő volt kábé ennyi ideje volt a csevegésre, így csak jó étvágyat kívánt az őáltala választott menühöz, amelyről annyit mondott előzetesen, hogy a helyi alapanyagok felhasználása mellett ázsiai elemeket is tartalmaz, majd – Viszlát a TV képernyőn! – mondattal távozott. – Oké! – akartam mondani, de igazán nem vettem a lapot, mert mit akart azzal mondani, hogy a TV képernyőn találkozunk? De amikor kis idő múlva a terem pásztázásába kezdtem, a szemközti falon felfedeztem egy TV képernyőt, utána meg a hátam mögött még egyet, azon keresztül lehetett figyelemmel kísérni, hogy hogyan készül az étel és főleg, hogy mikor hozzák! Időközben az étterem dugig megtelt és mintha megbeszéltük volna, minden párocska fekete-fehérbe volt öltözve, talán, hogy a dekorációhoz jobban passzoljunk? – és mire ezt végig gondoltam volna már hozták is az első előételt.

1. előétel: sütőtök krémleves (SZENZÁCIÓS!!) egy kis kocka füstölt sajttal, sonkával és pirítóssal, valamint 1 db szusival,
Intermezzóként utána kaptunk egy körte szorbét, mákos szezámmagos tallérral (a tallér, oh my God! – annyira finom volt, hogy azonnal el is kértem a receptjét!!)
2. előétel: szarvaspaté makadámia maggal a közepén, csillagánizzsal fűszerezett kandírozott barackkal és szilvával előzetesen Csoja szilvaborban főzve
Főétel: bárány, vajban párolt sárgarépával és sütőtökpürével, retekkel és vajban párolt karalábé csíkokkal
Desszert: alma és csokitorta matcha szorbéval.

A Michelin vacsorát úgy lehetne jellemezni, hogy mindenből volt két féle: két féle előétel, két féle főétel és két féle desszert, valamint két féle sajt, az italválaszték viszont “no limit”. De milyen két féle? A bárány szimplán tökéletes volt, semmi faggyúszag, a kandírozott csillagánizsos gyümölcsök, a vajban párolt répa és így tovább… A konklúzió: Pierre Weller mesterszakács szilveszteri menüjével ismét bebizonyította, hogy nem hiába kapta azt a töméntelen gasztro trófeát, ami a hotel bejáratánál ékeskedett.

szilv2

Spajzgirl

Vissza a bloghoz

Véleményét szívesen várjuk!