Körtefa

korte_leadTe a haláltól félsz, én az élettől. Téged a halál csalt lépre, engem meg az élet tépázott meg.

Akik bántottak, csúfoltak, megítéltek, mind azt mondták, hogy ők jobban tudják, hogyan kell élni, mint én. Hogy az élet az övék, értsem meg. Hát mindig visszaballagtam a mezsgyére, vagy vissza a sötétbe, a káoszba, a viharba, a halálba, a gyászba, a láthatatlanságba, hogy nyugton legyek ettől a sok hangos élőtől meg ettől a sok nyüzsgő élettől.

De most a te félelmedre gondolok. Ballagok az elhagyott régi gyümölcsfák közt. Ha látnád ezt a körtefát, amit most én, nem félnél többet a haláltól. Feketék és kopárak az ágai, olyanok, mint a halott Krisztus elszáradt karjai a kereszten. De mégis van benne élet, kitárja azokat a nagy csupasz fekete szellemkarokat rám, és mégis vakító zöld körték fürdenek az ágain a novemberi napfényben. Szedek a körtéből a kosaramba. Beleharapok az egyikbe, fűszeres, édes, üde az íze, csorog a leve, megeszem az egészet. Te vagy ez a finom körte, te vagy a fa élete, befogadlak, hogy sose félj többet, és átölellek a saját szellemkarjaimmal is, hogy te is fogadj be, és ne félj, és simítsd ki a lelked, mint az ünnepi abroszt.

Ezüstujj

Vissza a bloghoz

Véleményét szívesen várjuk!