Golden blog és Michelin restaurantok

gb_leadA 2014-es év végén egy blogtársam hívta fel a figyelmemet, hogy a blogom részt vett a goldenblog.hu versenyben (HVG). A hírt hallva kissé meglepődtem, mivel tudtommal nem neveztem be, de persze rettenetesen örültem a helyezésnek meg a gratulációknak, mert a sok-sok pozitív visszajelzésből azt a következtetést vontam le, hogy egyre többen követik gasztrovilág(járás)omat (nem Spajzgirl néven futottam!).

A siker mindig doppingol, így az idén is folytatni szeretném a hagyományos és egészséges életmódra fókuszáló, ország-világjáró sorozatomat, valamint az éttermeket tesztelő beszámolóimat. Most is egy ilyen következik:

Óév búcsúztató a leuveni Faculty clubban

Advent utolsó hete egy forró csokival indult Brüsszelben majd a karácsony és újév két Michelin csillagos vendéglőben folytatódott, Leuvenben (Belgium) és Morsbronne les Bain-ben (Franciaországban).
Keresve sem talál az ember szebb környezetet, mint a leuveni Grande Beginage (Nagy Beginázs). Míg a középkori városrész, utcákkal, terekkel, kertekkel és parkokkal a 13. században még a hajadonok és apácák lakóhelye volt, addig az 1970-es évek óta egyetemi tanároknak és diákoknak biztosít szálláslehetőséget. A leuveni beginázsról még annyit, hogy fénykorát a 14. és 16. században élte, de a francia forradalom után pénzszűke miatt fokozatosan pusztulásnak indult. 1960-ra már olyan siralmas állapotba került, hogy ha a Leuveni Katolikus Egyetem nem vásárolja meg bizonyára megsemmisült volna. Mindezt onnan tudom, hogy egyetemistaként 3 évig a beginázs 16. századbeli Spanyol negyedében laktam, ezenkívül a gótikus stílusú templommal szemben lévő nemzetközi klubban koordinátorként dolgoztam 8 éven keresztül. A klub mellett lévő gyönyörű épületben, a Faculty clubban ünnepeltük meg 2000-ben angol-francia szakos diplomámat, ami nem volt véletlen, mert a korhűen restaurált épületet pontosan efféle bankettek, konferenciák, esküvők megrendezésére hívták életre 1970-ben.

A menü

December 23-án este 7-kor léptünk be a Faculty clubba. Mindenhol ízléses, fából ácsolt kis és nagy karácsonyfák figyelmeztettek a másnapi ünnepre. A portánál a hotel menedzser a kabátjaink elvitele után azonnal a társalgóba vezetett minket. Később az italok megrendelésekor derült ki, hogy kétféle menü közül választhatunk, úgymint a meglepetés vacsora vagy a weboldalukon feltüntetett menü között. Nos, mindketten a webes megoldást választottuk egy kis variánssal. A paradicsomital és fehér bor elfogyasztása után a pincér már hozta is az első előételt a: Sütőtökkrém levest, lazac carpaccio-val, majd miután elfogyasztottuk, bekísért minket a Saskia grill nevű terembe, ahol 8 kerekasztal volt ízlésesen megterítve. A terítő, a tányérok, a mini, kerek vagy négyszög alakú zsömlécskék fakó színe, a gyertya stb. szóval minden fantasztikusan illett a középkori épület hangulatához. Miután elfoglaltuk a helyünket, már hozták is a 2. előételt: a Tengeri gyümölcs parádét-tintahal csíkokat, pankós tigrisrákot, békacombot! balzsamecetes vénuszkagylót, fekete retekkel és római salátával

Az én főételem: Szarvas medaillon volt sült céklával, zeller burgonyapürével, és mini retekkel.
A férjemé: Tőkehal (bőröstül vajban sütve), mini kukoricával és burgonya krokettel.
A finom ételektől elpilledve, úgy 10 óra körül kértük csak a desszertet, ami: citrom-narancs, grapefruit szorbé volt, brazilienne-el megszórva, Campari narancslikőrrel és bergamot olajjal meglocsolva. A “vissza a jövőbe”(középkori milliő-modern komforttal) időutazás során megállapítottuk, hogy a Faculty clubban ismét 100%-os kulináris élményben volt részünk (az 5 fogásos menü fejenként 68 euróba került)!

Folyt. köv.

gb

Spajzgirl

Vissza a bloghoz

Véleményét szívesen várjuk!