És nem sütök több csalános pogácsát

pog_leadJúlius volt akkor is, amikor az első két tepsi csalános pogácsát megsütöttem. Elromlott a fűnyíró, hetekig folyton esett az eső, és ez lett. Semmi más a kertben a szilvafán meg bodzabokron kívül, csak a csalán.

Akkor tetszett az egész. Vagány férfias pogácsát akartam, borsosat, fokhagymásat, valami szikár ízt, ami ellene mond minden lágyságnak, puha, behízelgő édeskésségnek. Olyan is lett, és szerették, és vitték, volt benne valami frissesség. Volt benne egy gondolat. A finomítatlanságot akartam a kezébe adni annak, aki kéri, mert azt láttam, túlfinomított holmikon élünk, és így nincsen nyers erőnk, és így még azt sem tudjuk, hogy kik vagyunk. Aztán eluntam ezt a forradalmár attitűdöt, és kezdtem középre menni. Olyan pogácsát akartam, amiben a nyersesség szakszerűen van átalakítva. Marad az erő, de könnyen harmonizál az ismert ízekkel és a körülöttünk lévő erőkkel. Őszre már ez is ment, egy pesti termelői piacon már ezért dicsértek meg. De ezek így sem lettek női pogácsák, amiket a nagymama süt otthon, hanem szőrös férfimancsokba való „vadászpogácsák.”

pog2December lett, és már nem maradt szufla bennem. Megsütöttem a legjobbat, amit ezzel az attitűddel tudtam, aztán már nem találtam több csalánt, csináltam spenótosat, volt, aki azt szerette jobban. Aztán vége lett, más munkák jöttek, és már semmilyen pogácsát sem sütöttem.
Jött megint a július, és vendégségbe mentem, és akik hívtak, emlékeztek rám meg a zöld szív alakú pogácsákra. Sütöttem megint, még fenyőmag is került bele, tényleg mindent beletettem, amit egy év alatt kiiskoláztam, hogy hogy lesz a legjobb, mennyi cukkinit és mennyi krémsajtot tegyek bele. Telepakoltam egy papírdobozt, még meleg volt az összes, de amikor kinyitottam, úgy néztek rám, mint a varangyok, olyan idegenek voltak. Nem akartam már férfipogácsákat sütni, nem akartam már olyan ételt, ami próbára teszi azt, aki megkóstolja. Nem akarom, hogy bevállalás dolga legyen az étel, amit készítek.

Amikor láttam, mennyire megy a dolog, viszik a piacon is, azt gondoltam, majd belesimul a konyhámba, majd megnőiesedik ez a kis zöld krampusz. De nem. Ott van benne a régi dac, csak már öröm és hetykeség, az nincsen benne.
Vaníliás és lekváros és túrós nagymama-sütiket akarok sütni. Semmi kísérlet, nem akarok eltérni egyetlen jó recepttől sem. Nem akarom a vadságomat ételbe főzni-sütni. Legyen csak az étel étel, legyen csak vaníliaillatú a konyhám, meg citromillatú, semmit sem akarok az étellel többet, csak sütni, főzni, kínálni, enni.

Véleményét szívesen várjuk!