Családi portré – bemutatkozunk

csalad_indexCsaládom és egyéb állatfajták, avagy nagycsalád a kilencediken, a Levendula –Lak-osztályban.
Dolce Vita – magyar módra

Kedves Olvasó,
ez az első blog, amit írok magunkról, a nagycsaládos élet rejtelmeiről, konyhai és nevelési praktikákról, így nézd el nekem sutaságom. Cserébe beengedlek az életünkbe, ízelítőt kaphatsz e forgatagból. Kedves barátnőm párja kért fel minket, hogy írjunk az életünkről, a nagycsalásos létről, az főzésről, az ételek szeretetéről. Ők láttak minket testközelből, ettek a főztünkből, ismerik a gondolkodásunkat is.

 

csalad5Rögtön kezdem is a bemutatkozást, bemutatást, mindenkiről egy kicsit: jómagam Bodor Andrea Lili, alias baranyai.liliom vagyok, 32 éves, szakmám szerint pszichológus, a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatnál dolgozom, most GYED-en vagyok. Hivatásszerűen dúláskodom és szülésfelkészítőket tartok párommal, az aromaterápiába, fitoterápiába is belekóstoltam stb., 5 lánygyermek édesanyja vagyok.

HÚÚÚ. 5 és LÁNY.  Kezdem a legidősebb lányommal, ő Lili szintén, nemsokára 12 éves. Születése sorsdöntő számomra. Neki köszönhetem a szülés-születés csodás és misztikus világának tiszteletét. Első éves egyetemista – és már feleség – voltam (19, éppen 20), amikor született, sok mindenben tapasztalatlan, az egyetlen az évfolyamban, aki szült már. A küzdelmes időszakban a kislányom minden negatív dolgon átsegített. Az első gyermek születése nagyon meg tudja változatni az ember életét, ez velem is így történt. Feleség és ANYA lette

m, háztartást vezettem. Azóta eltelt 12 év és a konyhaművészet szeretete ez alatt még inkább a mindennapjaim részévé vált. De volt kitől örökölnöm is. A mai napig sokat tanulok tőle: ő az Édesanyám, aki nagyszerűen mozog a konyhában, bár matektanár, de akár ez is lehetne a szakmája. Ő is az édesanyjától és nagymamájától tanult (ő még a Burgban élt, ké

sőbb egy egész gazdaságot igazgatott), mindig azt mondja anyám, hogy ő alig tud valamit, nagyi és a dédi, na, ők tudtak valamit. Tőlük örököltünk egy nagyszerű szakácskönyvet, az egyik recept így kezdődik: végy fél marhát… Amerre járok, mindenütt kíváncsian figyelem, hogy ott mi a szokás, mit esznek, hogy készítik.

csalad6

Na, de vissza a nagylányomhoz: mivel mindketten Lilik vagyunk, szokott velem veszekedni, hogy anya én vagyok a Lili, neked csak a második neved az, szóval otthon Liliom vagyok, így megvan a családi béke. Nagyon okos érdeklődő lány, kifejezetten jól tanul, szeret énekelni és táncolni, mindkettőben tehetséges. A zongorát most hagyta abba, kicsit bántam, de hosszas kitartó kérésére kiiratkozhatott. Lili hús- és csokievő, egy ültő helyében megeszik 5 lesütött csirkecombot – hej, egy férfiember is megirigyelné. Ha valamit szeret enni, annak az elkészítésénél is szorgoskodik, és még a terítést is bevállalja, de csak ünnepnapokon.

csalad1

Második lányom Katica, bocsánat Kata, mert már nem szereti ha így hívjuk, ő már NAGYlány,  márciusban 10 éves lesz. Ő is az egyetem alatt született, nagyon szép, háborítatlan kórházi szülés volt. Ekkorra már sokkal tapasztaltabb és öntudatosabb nő és anya voltam, így sok minden felesleges dolgot el- és kikerülhettem. (Hogy mi mindent, azt elmesélem majd egy későbbi bejegyzésben.)  Kata szókimondó, gondoskodó és néha akarnok-teremtés, de így szeretjük, ha arról van szó, nagyon jószívű tud lenni. Ő is jó tanuló, de egy kicsit lazább, mint a nővére, csellózni tanul. Szeret úszni, énekelni és bármikor lenyomja a spárgát (nem a zöldségetJ – különben a hajlékonyságát tőlem örökölte). Szereti a hasát ő is, kiskora óta jön, hogy segíthessen. Mostanság már hetente többször együtt is tudunk sütni-főzni, hol velem, hol Imivel. Szeretnék majd többet is írni, hogyan lehet a gyerekekkel együtt főzni, bevonni őket, megszerettetni a velük a konyhaművészetet.

 

csalad7

Anna és Réka, az ikrek most 28 hónaposak, elevenek, jókedvűek, mint a csík olyanok. Hol a gyerek? – kérdezem, az előbb még itt volt, na, ez esetükben a négyzeten van. Ők is szeretnek enni, sokszor repetáznak is, cuppognak stb. jó látni, hogy ízlik nekik. Egy két dologban már ők is tudnak segíteni, de ez nekik még játék. Bölcsődések, amióta a Levendula megszületett. Vegyes érzéseim voltak, amiért beírattam őket, de kicsi a lakás és nagy a rakás, no meg a picivel is kellett foglalkoznom. Szerencsére jól vették az akadályokat, jól érzik magukat ott, és képzeljétek: más gyerekkel ellentétben olyat is megesznek, mint pl. a sóska, a spenót és más főzelékek, néha még repetáznak is belőle. :-)  Ez a megoldás lehetőséget adott számomra és a család többi tagja számára, hogy beoszthassuk az időnket és engem, hogy mindenkivel lehessek. Délelőtt a Levendula, a háztartás, dél körül jönnek a nagyok ebédelni, beszélgetünk, tanulunk, vidámkodunk, utána az ikrekkel estig megy a rodeó, végül fektetés után Imivel végre kettesben is tudunk lenni.

csalad8

Végül, de nem utolsó sorban bemutatom Levendulát, ő a család legkisebb tagja, most lesz 9 hónapos, ő itthon született, harmonikus kisbaba. Alapvető tápláléka az anyatej, de már kóstolgat, és ebédkor neki is főzök, és igen ő is szeret enni  :-) . Hat hónapos kora óta áll és megy a tárgyak mellett, jön utánam a konyhába, mint egy kiskutya, ott sündörög, ahol én vagyok.

csalad9

Itt belépek a körbe egy pillanatra. Volt itt már szó szerény személyemről, de azért gondoltam, írok illetve Lili szólt: üljek ide a gép elé pár pillanatra, és írjak néhány szót magamról, gyereksírástól illetve a kisült, medvehagymás pogácsától eltelve. Boldizsár Imre vagyok immáron 37 éves, szakmám szerint szociális munkás, valamint addiktológiai konzultáns, jelenleg főállásban a Magyar Málta Szeretetszolgálatnál dolgozom. Munkámon kívül a családdal vagyok a legtöbbet, amire sajnos mostanság nagyon kevés idő terem nálunk, de ha úgy van, akkor ezeket a pillanatokat a tartalom és a közösen megélt élmények színezik be. Ehhez tartozik a főzés és a sütés, egy megbontott üveg bor, egy baráttal közösen főzött házi pálinka zamata vagy csak egy egyszerű zsíros kenyér lilahagymával, amihez a zsírt a sarki hentestől vettünk (vagy drága anyósom sütötte) a hagyma pedig az évek óta ismert biogazdálkodótól származik. Az étel illetve az élet szeretetét otthonról hozom, hiszen ott álltam anyukám mellett már 5 évesen, amikor sodorta a házi, gyúrt tésztát vagy éppen mínusz 10 fokban pucolta a halat, miközben elmondta, mi micsoda, és egyáltalán, miért kell azt a keserűfogat onnan kipattintani. Atán ott volt apám, akivel közösen fejtettük a bort a házunk alatt a pincében (amit saját kezével ásott és falazott fel) és mesélt régi balatoni emberekről és történetekről, mert hiszen ott nőttem fel én is, és ittam azt a jó, mandula-kesernyés rizlinget, ami csak ott olyan, meg talán szemben, Szigligeten, ha már hallottatok róla.  :-)

Aztán középiskola, továbbtanulás (színészet; persze nem vettek fel) és cukrászat Keszthelyen, ami fél év után a munka monotonitása miatt (sütőlemez takarítás, habkarika nyomkodás stb.) nem volt egy magam fajta, lázadó rock’n roll arcnak kielégítő. Viszlátot intettem az iskolának és a cukrászdának, de a vágy, hogy a gasztronómia táján kalandozzak, még bennem van, főzés a családnak és barátoknak, és egy saját étlap szerkesztése valahol Európában. Most ennyi, várnak az edényeim meg a fakanalak, na, jó vicc volt… elfáradtam és gondoltam ennyi mára.

 

Na, visszafoglaltam a számítógépet Imitől!

Kérdezhetnétek, hogy két Vízöntő hogy fér meg egy konyhában, hát szerintem jól. Az első pillanattól értjük egymást, tudjuk, mire gondol a másik. Jól tudunk együtt dolgozni és élni is. Kiegészítjük egymást a konyhában is, pl. én jó vagyok az ételek, alapanyagok beszerzésében. Kezdő háziasszony korom óta imádok piacra járni, beszélni a kofákkal, akinél lehet alkudni, mert nem mindenkinél lehet ám, de egy gyakorlott piacra járó rögtön kiszúrja, kinél és mennyit lehet. Szeretem megfogni, megszagolni a zöldségeket, gyümölcsöket, és szeretem tudni hol és hogyan termesztik. Ismerem a csarnokban a tejest, a bio Marikát, Méheséket, a sajtgazdálkodóékat, akik először kapták kis hazánkban az Év Biogazdája címet.  Kéthetente jön csak a csarnokba, kígyózó sor áll előtte, soha nem tudok elég korán menni, pl. a vajért igazán korán kéne odaérnem, de ez szinte lehetetlen. Beszélgetünk, és többször jártunk is a termelőknél. A piacolásról még írok később (máskor), hogy ez nálunk hogy is van. Imi jó az édességekben, én inkább főzök, ő szeretette meg velem a nyalánkságokat, jó nézni, ahogy csinálja, egyszerűen, mégis szenvedéllyel. Közös bennünk, hogy szeretjük a hasunkat. Szerelmünk hajnalán, egy munkahelyi közös bulin, fönn a Mecseken, a Radó Portánál is spontán együtt főztünk pincepörköltöt és jóféle mecseki borokat kóstolgattunk, pálinkákat gurítottunk le torkunkon – ahogy írom eszembe jutott, hogy akkor is én mentem a piacra beszerezni az alapanyagokat.  :-)  Bár a jóféle pöri akkor odaégett (ez nem csak a mi hibánk :-)  ), de azért próbáltuk elfogyasztani, nem sok sikerrel. Aki evett már odakozmált pörköltöt, az tudja, hogy az a keserű íz eltüntethetetlen, nem segít rajta még az erőspaprika és a részegség se.

 

csalad10

Erdőn…mezőn… Valaki azt írta, olyanok vagyunk, mint a hippikJ (és a pocakban benn figyelnek az ikrek)

 

Ja, azt még nem mondtam, mi egy patchwork család vagyunk (vagy mozaik család), ami annyit tesz, hogy vannak közös gyermekeink, és vannak a nagyobbak, akiket az előző házasságomból hoztam. Tiszteletben tartjuk egymás igényeit, és így működik ez az egység. Azért is szeretem ezt a kifejezést, mert az egységek, amik önmagukban is létezhetnek, együtt valami újat, valami kreatív új egységet alkotnak, mi is így vagyunk, összeszövődtünk, összeszövetkeztünk.

Ahogy élünk, ahhoz szoktam hasonlítani, mint amilyen egy olasz család, jobban bepontosítva egy dél-olasz család. Nálunk zajlik az élet, nem szoktunk unatkozni. Néha nehezebb, néha könnyebb, de szeretjük az életet, és próbáljuk élvezni. Egyik ismerősöm mondása, „amennyit beleraksz, annyit tudsz kivenni belőle”. (Ezt megint Imi írta, amíg két percre magára hagytam a gépet…)

Na, visszakeveredtem megint a billentyűkhöz, és rögtön megosztok egy nehézséget: nem könnyű leülni és írni egybefüggően ennyit, ennyi gyerek és a teendőim mellett. Több nap kellett, hogy ezt összehozzam, összehozzuk. Mert, hogy ritka az az idő, amikor mindenki alszik, és csend és nyugalom van, és a házimunka (mosás, főzés, pelenkázás stb) nem sürget.

Ráadásul a napok követik egymást, jönnek az élmények, azt is leírom, egy másik bejegyzést kezdek párhuzamosan a bemutatkozással, de csak elkészült végre valahára ez is  :-)

Véleményét szívesen várjuk!