Articsóka másodszor, majdnem római módon

art_lead

Ismét hirtelen felindulásból vettem articsókát, amikor véletlenül észrevettem az üzletben, hogy harmadannyiba kerül, mint két héttel korábban. Nem tudtam elképzelni, mi az oka a jelentős áresésnek, gondoltam, kipróbálom, mi változott az állagán, mert a színe az sötét-mérges bordóra váltott.

Az elkészítésre már volt ötletem: római módon akartam megsütni, de a receptet csak vásárlás után olvastam el:

 

Hozzávalók 2 személyre:

Articsóka – 2-3 duci fej személyenként (köretnek szánjuk vagy fő fogásnak), zsemlemorzsa – 5-10 dkg (illetve amennyi szükséges), olívaolaj – 1,5-2 dl, fokhagyma – 1-2 gerezd (ízlés szerint), menta – 2 kávéskanál (lehetőleg friss, vagy szárított/fagyasztott), petrezselyem – 2 kávéskanál (lehetőleg friss vagy szárított/fagyasztott), só – ahogy tetszik, citromlé – 1 egész citromból

Az üzletből hazaérve derült ki tehát, hogy mentát is vennem kellett volna, mert az nem volt otthon, semmilyen formában. A genovai téli eső azonban úgy ömlött, hogy még a kutya sem akart kimenni, nem hogy én újra vásárolni, ezért megint rögtönzésre szántam el magam. Akadt viszont a konyhában zsenge halványító zeller, amelynek a leggyengébb és legzöldebb levélvégeit vágtam fel a menta helyett, a lehető legapróbbra. De kezdjük az elejéről.

artMost már rutinosan védtem a tenyeremet a tüskéktől, és ügyesen vágtam le a zöldség csúcsát. Az oldalsó kemény levelekből – csak úgy érzésre – többet fejtettem le, mint első alkalommal. A szárat alapos szemrevételezés után 3-4 centisre vágtam vissza. A fejet egyben hagytam. Ujjaimmal gyengéden annyira szétfeszítettem a leveleket, hogy egy kiskanállal a belsejéből kikaparhassam a bajuszkákat, majd egy kis gödröcskét alakítottam a tölteléknek. A megtisztított és előkészített articsókákat citromos vízbe tettem, nehogy megfeketedjenek.

A tölteléket a következő módon készítettem: a felaprított petrezselyemhez és zellerlevélhez 2-3 evőkanál olívaolajat kevertem, megsóztam, hozzáadtam a szétzúzott fokhagymagerezdeket, megcsepegtettem friss citromlével, s elkezdtem annyi zsemlemorzsát keverni hozzá, hogy megítélésem szerint a fejek megtöltéséhez elegendő tölteléket kapjak. (Mivel rossz volt a lelkiismeretem a menta hiánya miatt, egy-egy csipet borsikafüvet és kakukkfüvet is szórtam bele.) Ha túl száraznak, pergősnek találjuk a tölteléket, csepegtethetünk még hozzá olajat, hogy jobban összeálljon. Megtöltöttem az articsókák mélyedéseit, határozottan lenyomkodtam a nyílást, hogy a betét ne potyogjon ki. Egy kis serpenyőben felforrósítottam 1-1,5 ujjnyi olívaolajat, s a fejeket töltelékkel lefelé a forró olajban 3-4 percig sütöttem. (Olyan méretű serpenyőt válasszunk, hogy a fejek szorosan férjenek el benne, így csak a feltétlenül szükséges mennyiségű olajat kell a serpenyőbe öntenünk. Bár ha sok olajunk marad, nem fog kárba veszni, igen jó ízű lesz, kitunkolni sem utolsó élvezet. Arra figyeljünk még, hogy a szárakat olyan magasságúra hagyjuk meg, hogy a serpenyő letakarható legyen.)

Ez után felöntöttem fél pohár meleg vízzel, majd fedő alatt 30-35 percig pároltam, illetve amíg a kést vagy fogpiszkálót beleszúrva puhának nem éreztem.

Mi főételnek fogyasztottuk. A töltött fejecskék gyors és jóízű elpusztítása után hívtam csak fel a párom figyelmét a fogyatékosságukra, mármint hogy nem voltak rómaiak, mert nem mentával készültek. Ezt a választ kaptam: „Ja, igen, tényleg, de azért csinálj máskor is!” Így hát kibékültem az articsókával, ajánlom a próbálkozást, tényleg készíthető belőle jó étel otthon is!

 

Vissza a bloghoz

Véleményét szívesen várjuk!