A csalánpogácsa újabb kalandjai

pog_leadMár látom, hogy nem az a fajta blogger vagyok, aki ontja a recepteket, és akkor boldog, ha minél többen az ő ételeit sütik-főzik. Én minden héten megsütöm a csalánpogácsákat, kiviszem a piacra és eladom.

Már vannak titkaim, másképp csinálok szinte mindent, nem is ugyanazokat az alapanyagokat használom, mint az elején. Csalánból sokkal többet teszek bele, sajtból meg még többet. Most már csípős változat is van. Először gyufapaprikával sütöttem, és egy papírzacskóban vittem ki a piacra, mert a kosaramba nem fért. De a papírzacskót nem tudtam letenni az asztalra, már vitték is a csípős pogikat az utolsó darabig. A magyar csípős paprika olyan, hogy az embernek el kell szánnia magát, el kell döntenie, hogy a csípős íz órákig a szájában időzzön-e, és hagyja-e, hogy átjárja az egész testét, az egész lényét. A chilik nem ilyenek. Megcsípik az embert, néha finoman, néha egészen drámaian, és már mennek is tovább, mintha vicceltek volna. Vagy éppen háttérénekesként ízléssel, halkan végigkísérik az összes falatot, aztán elcsöndesednek. A gyufapaprika nem változtatja meg alapjaiban a pogácsa ízét, hanem talán csak kiemel bizonyos jegyeket, a gabonás-földies-ásványos jelleget talán. A chili, egy jó chili-keverék azonban az egész tészta ízt átvarázsolja. Erre a varázslatra én is nagyon kíváncsi vagyok.

De most nézzük a piaci tapasztalatokat.

Hiába is mondom a piacon, hogy a régi magyar konyhában jelen volt a csalán. Főztek levest, főzeléket belőle. Csalánfasírtot sütöttek, tésztába is beletették, palacsintát töltöttek vele. A Czifray szakácskönyvben is szerepel csalános recept, régi paraszti konyhákban sem mondható ritka szereplőnek. Van, aki eldöntötte, hogy a csalános étel gyógyszer valójában. Legalábbis étrend kiegészítő. A vas, meg a nyomelemek miatt kell enni. ( Ezek tényleg megmaradnak benne a sütés után is.) És ki vagyok én, hogy vitatkozzak az ilyen vásárlóval?

Van, aki jön, és elborzadva bámulja, hogy íme, itt a gyűlölt, megvetett, szidott, irtott gyomnövény. Itt figyel a tálon a pogácsából, és még olyan is van, aki megeszi. Egy fiú borzongva nézte egy darabig a harsány zöld tésztákat, és aztán azt mondta: ez gomba!

Azt hiszem, úgy értette, éppúgy vad, szabad, titokzatos, mint a szarvasgomba az erdőn, a föld alatt.

pog2Energiák szempontjából egészen biztos, hogy mást közöl velünk egy üvegházi növény, amely elpusztulna a túlfinomított környezet és az rendszeres emberi gondoskodás híján, és mást ad, mást mond a lényével az a növény, amely megél maga, és még ha üldözik, pusztítják, akkor is tovább él, és önzetlenül adja a gyógyító erejét és a hatalmas élni akarását, ha azt kérjük el tőle.

Van, aki megdermed ettől az elevenségtől, más éppen a borzongást szereti és akarja, és van, aki úgy veszi el a pogácsát a tálból, mintha mindig is ette volna a csalánt.

Egy idős pár elmesélte, hogy a második világháború idején a nagymama készített ételt csalánból. Megkóstolták a pogácsát és azóta visszajárnak.

Utoljára már egy pesti piacra is eljutottak a szív alakúra szaggatott, harsány zöld pogácsák. A magyarok vitték hamar. Ki a merész újdonság miatt, ki gyógyszernek vitte, ki azért, mert ízlett és kész. De bizony a nyugatiak nem vitték, és még az indiaiak és a koreaiak sem. Megkóstolták és nem, nem tetszett, csak egy kicsi japán fiú lelkesedett érte, ő megörült a finomítatlan energiáknak. Rögtön értett mindent, föltámadt benne a szunnyadó nomád.

A titok persze nem csak ennyi. Hanem az is, hogy az angolok nem esznek hagymás, fűszeres ételeket. A csalán viszont ézerintem nem finom fokhagyma nélkül. Kell tehát valami könnyítés, olyasmi, mint a karamellizált lilahagyma a mai hamburgerekben. (Randibiztos kivitel.)

És most jön a Nagymarosi Csípős Fesztivál, remélhetőleg sok résztvevővel, és sok újabb csalánevővel.

 

Ezüstujj

Vissza a bloghoz

Véleményét szívesen várjuk!